2 egészséges, sütés nélküli desszert
Kék áfonyás mangós sajttorta hozzávalói:
· 20 dkg babapiskóta
· 15 dkg vaj
· 2 csésze kék áfonya
· 1 érett mangó
· 40 dkg mascarpone
· 2-3 dl natúr joghurt
· 1 kisebb lime facsart leve
· 1 csipet só
· 1 csomag zselatinpor
· ízlés szerint nyírfacukor vagy méz
· 0,5 dl kék áfonyalé
· 8-10 db citromfű levél
Hogyan készítsd el?
Először is bélelj ki sütőpapírral egy sütőformát. Törd össze a babapiskótát, majd keverd össze a megolvasztott vajjal. Voltaképpen egy masszát kell kapnunk, ez lesz a torta alapja. Ezt a masszát kell egyenletesen a sütő vagy tortaformába simítani.
Turmixold össze a joghurtot, a csipet sót, az áfonyalevet és a lime frissen facsart levét. Ebben áztasd fel a zselatint egy lábasban, a tűzhelyen. Add hozzá a cukrot. Folyamatosan kevergesd az elegyet. Ha a zselatin feloldódott, a krémsajtot is add hozzá, és keverd krémes állagúra az egészet. Várj egy kicsit, míg hűl az egész, majd dolgozhatsz vele. Addig kockázd fel a meghámozott mangót, mosd meg és csepegtesd le az áfonyát.
Vedd elő a tortalapot és kend rá egyenletesen a krémsajtos massza felét, majd következzen az áfonya, aztán ismét a krémsajt. A torta tetejét rakd ki mangószeletekkel. Természetesen, néhány áfonyát is szórhatsz a torta tetejére és díszítheted néhány citromfű levéllel is. Szeletelés, fogyasztás előtt, mindképpen tedd be néhány órára a hűtőbe a tortát.
Kókuszgolyó egészséges változatban hozzávalói:
· 10 dkg zabpehely
· 7 dkg kókuszreszelék
· 1 teáskanál kakaópor
· ízlés szerint nyírfacukor (porcukor)
· 1 teáskanál őrölt fahéj
· 3 kisebb reszelt alma
· 2 evőkanál almadzsem
Hogyan készítsd el?
Mosd és hámozd meg az almákat, majd reszeld le. Kicsit nyomkodd ki a levét, majd mehet egy keverőtálba. Add hozzá a zabpelyhet, a kókuszreszelékből 5 dkg-ot, a kakaóport, a cukrot, a fahéjat, az almadzsemet. Gyúrd alaposan össze, majd formázz kis golyókat, amelyeket hempergess meg kókuszreszelékben.