MAJKA BOTRÁNY! AVAGY AMI MAJKA KÖNYVBŐL KIMARADT!

február 9, 2014
_Majka és lévai Adrienn tombola

A botrány celeb aki a valódi világból a való világba ment, és ezt nagyon ügyesen használta ki.

Ö az egyetlen aki igazán kitudta használni a való világból adódó előnyöket és ezt pénzre is tudta váltani, a többiek mind hamar eltűntek a süllyesztőben.

Majka egy nagyon rafkós csávó, egyből kiszagolja a pénz szagát, ez egy adottság, mint az is hogy imádja a punci illatát, aminek nem tud ellenállni. És ez így van jól!

Vannak akik még emlékeznek amikor 2005-2006 ban a Vad Csajok sorozat arca volt, az volt a dolga, hogy össze szedjen csajokat az utcán és egy buszban rábeszélje őket, hogy vegyék le a pólójukat és vegyenek fel egy Vad Csajos pólót. Mondanom sem kell, hogy az összes csaj „be épitett” volt, vagy is nem véletlenül kerültek a buszba, pólót cserélni.

Minden csajjal előre meg volt beszélve, a sztori és hogy menyi pénzt kapnak érte. A dolog pikantériája csak az hogy Majka rendszeresen kamerán kívül többet is akart a csajoktól volt akit csak kinyalt, de volt olyan is aki bekapta a nem túl nagy cerkáját, és elvétve volt olyan csaj akit meg is tudott dugni, a nagy dumájának köszönhetően.

Az Erotika Parádéra is azért jött, hogy csajokkal forgasson! Emlékszem amikor először kint volt nálunk ott guggolt előttem miközben én a székből vezényeltem a csajokat, Majka kért, hogy hagy forgathasson velük, meg is egyeztünk, de kértem egy kis promót a Vad Csajokban azért, hogy a csajok nem nálam a színpadon vetkőznek hanem nála a kis buszban.

Segítettem Majkának aki tanácsokat kért tőlem, én meg plusz adtam egy kis irány mutatást a csajokhoz, mint mester a tanitványnak. Idáig minden rendben is volt, a csajok egy más után mentek ki és vetkőztek, és mint utólag kiderült volt csaj aki szexelt is Majkával!

_Majka szeme minden telárul, kéz csok Aleska Diamondnak

A nem túl okos csajok beszopták Majka dumáját! Majka ugyan is előadta, hogy ez a szopás a műsor része lesz, és hogy ez velem meg van beszélve. Hát nem volt megbeszélve, így a csaj ingyen szopott, Majka pedig ingyen szopatott. Egészségére!!

Igazándiból nem haragszom Majkára és szerintem senki nem is haragudhat rá hiszen ha megteheted és a csaj önként és dalolva szopik akkor hagyni kel hogy szopjon! A már más kérdés, hogy a csaj félre értette a dolgot, de ez legyen az ö gondja! Akinek ennyi esze van az meg is érdemli, hogy meg szopassák!

Ezt a forgató könyvet Majka többször eljátszotta, több Erotika Parádén is kint volt potyázni, és persze az ígért promoból sem lett semmi, de ezen már nem is csodálkozom! Nem ő az egyetlen aki fűt-fát megígért aztán semmit nem lesz belőle, én csak úgy hívom őket hogy „hang emberek”

Aztán az utoljára amikor az Erotika Expo-Parádén volt (2010 November), akkor műsort is vezetett, na meg minden puncira rá repült. Még a műsor vezető társára is aki akkor a csajom volt! Amikor Majka megtudta, hogy Lévai Adrienn a én csajom akkor egyből visszakozott korrekt módon, a főnök csajára nem megyünk rá ezt Majka tiszteletben tartotta!

Ekkor tájt már fél éve az ország Dundikáját döngette, de még titokban, akivel egy házban laktak albérletben.

Ahogy a csajok vissza mondták volt akit kinyalt volt akit csak szopatott és volt akit meg is dugott, például a modellkoordinátor csajt aki elégedetlen volt a Majka teljesítményével, idézem „Kicsi is a cerkája alig lehet kb 12 centis és kurva gyorsan el is élvezett, még benedvesedni sem volt időm” mesélte utólag.

Aztán azóta is többször próbálkozott Adriennél, hátha begyüjtheti az ö trófeáját is. Van Majka és Adrienn között egy kapocs, még pedig az, hogy amikor Majka a Kleopátra házban lakott ahol később össze jöt Dundikával is, na ott az emeleti szomszédja egészen véletlenül Lévai Adrienn gyerekkori barátnője volt.

Mint az újságok már megírták Majka a Kleoptára Házban az összes csajra rányomult. Így a szomszéd lány sem volt kivétel. Évanak nem nagyon jött be Majka stílusa, de jóban voltak mint szomszédok. Így egyszer Éva meg engedte, hogy Majka használja a notebookját, aztán Éva elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy Majka veri a farkát a gép előtt, na ebből lett is botrány, Éva kibaszta Majkát mint macskát szarni, hogy otthon verje a farkát ne nála!

_Majka és Lévai Adrienn

Majka egy másik sztorija is a szomszédhoz köthető! A szomszéd Éva akinek barátnő között Majka egy régi ismerősre talált. A barátnő Ózdról származik mint Majka, na ezek jól egymásra találtak miközben Éva éppen csajos bulit akart tartani,

Majka bekéreckedett a sok csaj közé, aztán kis idő múlva már Majka a régi ismerős Zsuzsa bugyijában turkált. Éva megint ki akadt hogy Majka nála szervezkedik, mért nem otthon csinálja, így kidobta mint a kettőt, hogy basszanak valahol máshol! A sztori érdekkéségé az, hogy Majka valami oknál fogva nem az egy emeleten levő lakásába vitte Zsuzsát hanem a épület kukatárolójában nyalta ki a saláta pinájú Zsuzsát.

Hogy mi az a saláta pina? Hát amikor a szemérem ajkak több centire kivannak nyúlva, például mint Zsuzsának, a pina úgy néz ki mintha ki lenne nyúlva, mint amit már nagyon sokszor használtak, úgy néz ki mint a saláta levelek.

Igazándiból ezek a sztorikban nincs semmi kivetni való, egy pina mániás manus ilyen, és nem is fog megváltozni! De hát ezért szeretjük Majkát mert olyan amilyen! Nem?

„A farkas ahogy öregszik a szőrét elvesziti, de a szokásait soha!”

Bár miután többször raktam a zsebébe sok pénzt, és segitettem neki, például amikor az Erotika Expon fél nap alatt keresett az átlag fizetés másfélszeresét, azok után az ember nem várná el, hogy hátba szúrják!

De Majka megtette, de nem akarom ezt nagyon ragozni, csak egy esett zavart amikor a szintén való világból ismerté vált testvér pár Majkának ment az interneten futott műsorába panaszkodni, és magyarázkodni, mert mint tudjuk a lány testvér pénzért bármire kapható. (Halkan megjegyezném, hogy a „Szopnék” pólós való világos kisasszony 3 napi munkáért ötszázezer forintot kért, tisztán, zsebbe! Amit nem akartam kifizetni, és így nem kellet a kisasszony!) Én meg voltam a csúnya bácsi aki ezt nyilvánosságra hoztam. Majka meg a két síró testvér mellé állt, hát nem volt túl gerinces megnyilvánulás Majkától, de ez van, ilyen az élet!

VV Gigi a “dubajozós” prosti hazudik mint a vizfolyás!

És az a bizonyos 19 óra! Hát szerintem kamu az egész, még a 19 perc is jó időnek számít! A film forgatásnál a 3-4 órán keresztül való baszás is nagyon megterhelő! És akkor nem is beszélek a fizikai korlátokról, például ha az embernek 10 órán keresztül áll a farka akkor már kezd meg alvadni a vér benne, és ha megalvad a vér akkor csak sebész tud segíteni azzal, hogy felvágja a farkát és a megalvadt vért leszívják, aminek a mellék hatása az, hogy hónapokig gyógyul és lehet hogy soha többé nem fog vér folyni a farkába és így nem fog felállni, és akkor annyi, nem megy több álló fasz a punciba!!

Én már láttam ilyet pornós fiúknál, többet nem is forgatott filmet!

Szeretném leszögezni,hogy továbbra is kedvelem Majkát, tetszik amit csinál, és ahogy csinálja, sokaknak követendő példakép lehet és én is arra buzdítom az ifjúságot, hogy kövesék Majkát és azt amit képvisel. De mint ahogy az éremnek is két oldala van, így úgy éreztem, hogy meg kell mutatnom az érem mások oldalát is.

„Mi mind isten gyermekei vagyunk!”

„Jogodban áll hülyének lenni! Valaki él ezzel a jogával, valaki meg nem!” Döntsd el te melyik vagy?

Tomor András

Majka és Tomor beszélget 2013 December

Majka és Tomor már nem “barátok”

Forrás:hot24.co

Megjelent a PRIVÁT Partner Amatőr Club magazin 2014/1. száma

A PRIVÁT magazin mellé ajándék DVD filmet is adunk. Világ sztárok exclusive fotóival és izgató puncik minden menyiségben.

A magazint keresd és kérd az újság árusoktól! Inmedio és a RELAY üzletekben.

Megvásárláskor ellenőríze, hogy a film melléklet valóban az magazin mellet van.

Privapartner-amatorclub-2014-1

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 8 = tizenhat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Current day month ye@r *